2013. július 25., csütörtök

Utcafront

A ház az Attila utcában található, majdnem a Kurszán utca sarkán.


A utca részen 2-3 autóval lehet leparkolni, de egy autónak fixen van kialakítva hely gyeprács kővel, így a füves rész akár le is keríthető, ha csak a szépségében akarunk gyönyörködni.



A kertet minden oldalról fém kerítés veszi körül, amin sűrűn elhelyezett deszkák akadályozzák meg a betekintést, akár a kertbe, akár a házba.


2013. július 23., kedd

Az Eladó Csillaghegyi Ház földszint leírása

Amikor a kertből belépünk a lakásba, akkor az előszobába jutunk, a honnan az elosztó helyiségbe lépünk.Ez így néz ki.

A fényképen az alaprajzon "Előszobának" nevezett szoba látható.
Ebből a szobából egyenesen tovább haladva jutunk a konyhába, ami bár a ház közepén helyezkedik el, mégis elég távol van mindentől, hogy ha tevékenykedünk benne, akkor ne zavarjuk a többieket a házban, létrehozható kereszthuzat miatt, semmi kellemetlen szag nem jut be a lakótérbe.



Ha visszalépünk az elosztó helyiségbe, akkor jobbra egy szoba van, aminek most fogászati rendelő a funkciója, de szabadon felhasználható, miután kiürítettük, balra az étkező.





Az étkezőből hatalmas ablaka miatt igen világos, de a fekvése miatt mégsem vakít be a Nap. Továbbhaladva a kandalló mellett egy hangulatos boltíven keresztül juthatunk a nappaliba, ami a ház fénypontja. Köszönhetően a hatalmas belmagasságnak hirtelen megnyílik előttünk a tér, és hatalmába kerít a tetőn elhelyezett tetőablakon keresztül beragyogó Nap sugarai, agy éppen a Hold lágy fénye.




A nappaliból juthatunk fel az emeletre, amiben egy lépcső segít, ami a fal mellett található. Az emeleti részre egy másik bejegyzésben foglalkozunk bővebben. Kicsit térjünk vissza inkább a konyhába.
Mint azt már tudjuk, a konyhából nyílik a földszinti fürdőszoba, a kazán, és a szauna előtere.


A fürdő lényegre törő, így semmi sallang nincs benne. Kád, csap, WC, és a meleg víz átfolyós vízmelegítője. A fürdő melletti kazánban van a fűtés gázmelegítője, polcok a nem szem előtt tárolandó dolgoknak, és speciel mi ott tartottuk a mosógépet is. És el is jutottunk az utolsó ajtóhoz a konyhában, ami a szauna előterébe vezet. Innen nyílik a szauna, a kamra, és a garázs is. A szauna 4-6 embert képes befogadni.


A garázst egy szintén lambéria fal választja el a szauna előterétől, ami szigetelve van, így télen sem hűti hátulról a lakást. Ha már a garázsnál tartunk, akkor íme egy kép róla.


Egy autónak bőségesen elég hely van benne. A 2,3 méteres ajtón szinte csak Hammerral nem lehet beállni. Természetesen ent jelentősen szélesebb, így mindét oldalon kinyithatóak az ajtók gond nélkül, így ahogy már említettük, ha automatizáljuk a kaput, és a garázsajtót, akkor közvetlen a lakásba szállhatunk ki a kocsiból. 
Pontosan ebből a megfontolásból tetettünk ide is kezelőpanelt a riasztóhoz.

A riasztóról még pár szót: természetesen van egy kezelő a bejáratnál, egy pedig az emeleten az éjszakai beriasztáshoz. Nyitás érzékelők a bejárati ajtókon, garázsajtón, és mozgásérzékelők minden szobában.

Ennyit a földszintről...irány az emelet!

2013. július 22., hétfő

Az Eladó Csillaghegyi Ház emeleti leírása

Ahogy felsétáltunk az emeletre, az alábbi kép tárul elénk a nappaliba visszatekintve. 


A pontosság kedvéért ide is beillesztek egy alaprajzot, hogy jól lássuk, hogy mi merre található.


Amikor felérünk a lépcsőn ez a kép fogad. Ez egy közös helyiség ahol nálunk vendégágy volt, és balra egy íróasztal az otthoni nyugodt munkához. 



A képen látható ajtó az egyik különálló szobába nyílik az emeleten. A méretek az alaprajzon olvashatóak, így látszik, hogy nem nagy szobáról van szó, de annál otthonosabb, és hangulatosabb a tetőtér beépítés miatt.






A közös helyiségből balra még két ajtó található. Az egyik a fürdőszoba ajtaja, ahol egy zuhany, egy csap, és egy WC található (az ajtó mögött).


A másik ajtó pedig a második különálló szoba ajtaja. Ez jelenleg tárolóként funkcionál, ezért nincs róla fénykép, de természetesen személyesen ezt is szívesen megmutatjuk.

Fontos kiemelni, hogy a tetőtéri szobák bukóablakain LLumar fólia van, ami kiváló hővédelme miatt nyáron sem engedi érezni, hogy tetőtérben vagyunk.

Most hogy már mindent tudunk a házról, hívjon minket, és nézze meg!